Az európai döntő fergeteges hangulatát megélve a Duni cég úgy döntött, hogy megajándékoznak 2 jeggyel,a Lyonban megrendezett - 30. jubileumi - Bocuse d'Or-ra! Októberben lefoglaltam az repülőt és a szállást, elég nagy volt az érdeklődés, mert a Sirha rendezvény keretén belül tartják a Bocuse'd or döntőt a világ minden tájáról érkeznek erre a kiállításra. Hétfői géppel repültünk Lyonba. Kik utaztak ezzel? Azt az alábbi - gépen elhangzott mondatból - megtudhatjuk. "Ha ez a gép lezuhanna, kezdhetné elölről a gasztroforradalmat a Molnár B." - Bíró Lajos mondta ezt. Sztár séfek, étteremtulajdonosok, újságírók, akik számítanak a hazai gasztronómiában, azok mind ezzel a repülőgéppel utaztak. Megérkezésünk után, ahogy elfoglaltuk a szállást, elkezdtünk keresni valami éttermet, de a szállásunk felé elég kevés volt, néhány kocsmát és japán éttermet kivéve. Első este tehát szégyen, nem szégyen, a gasztonómia fellegvárában sushi volt a vacsora! Másnap korán kelve siettünk a helyszínre! 9.00- kor volt a kapunyitás és a busz minket a legtávolabbi kapunál tett le. Ez végül szerencsés volt, mert mindenki a fő kapunál akart bemenni, így elkerültük a tömeget. A szervezés nem volt valami jó, legalább is itthon nem ilyen volt! A jegyekkel össze vissza irányítottak a biztonságiak! Volt akit a VIP jegyével hátulra akartak ültetni, a látogatóival pedig előre, olyan is volt, akit nem akartak beengedni! Összevisszaság volt! Sok biztonsági emberrel készültek a szervezők, de a biztonságiak között sem volt egység. Akik a magyarokra "vigyáztak" nem engedték meg azt, hogy együnk, igyunk, a mellettünk lévő norvég szurkolókkal engedékenyebbek voltak. A másik hiba a létszám limit volt, ha a bent tartózkodók száma elérte a limitet, akkor csak annyian jöhettek be, amennyien kimentek, ezért alig ment ki valaki, nehogy több órát kelljen várni, mire visszajöhet. Sok magyar ember volt kíváncsi élőben Tamás csapatára, az összes hely, amit foglaltak betelt. Egy zenekar is érkezett a szurkolókat segíteni a hagulat fokozására. A nap közepén lettem figyelmes arra, hogy Jokuti Andrást nem is láttam, pedig előtte nagy hírverése volt, hogy magyar lesz az egyik műsorvezető! Valószínű féltek a franciák, hogy elvisszük a show-t. Az első napon szerintem a magyarok vitték el a pálmát az ételek készítésével. Egy két tálat nem is értettem, giccses, gagyi hatást keltett. Másnap városnézés, piacozás következett, nem csak mi, mások is így tettek, sok magyarral lehetet találkozni a Paul Bocuse piacon. Délután 4 körül indultunk vissza az eredményhirdetésre. Ekkor már a kiállítást elkezdték bontani, de a Bocuse pavilonjánál még mindig sokan vártak arra, hogy bejussanak. 200 ember várhatott, de arra már esély sem volt, hogy valaki kijön, pont az eredményhirdetés előtt. Egy trükkre - előző nap lettünk figyelmesek- amit ma bevetettünk! Aki a két épület közé kiment dohányozni, az simán vissza tudott surrani a sort kikerülve. Így mi is bejátszottuk magunkat a nézők közé! A legnagyobb élményt a gála adta, több ezeren egyszerre szurkoltak a csapatuknak - ezt élő bejelentekzésben Ti is valamennyire át tudtátok érezni. Amikor a különdíjakat osztották sajnos már sejteni lehetett, hogy Magyarország nem kerül a dobogóra, mert különdíjat, valamint helyezést is, nem kaphat egyszerre egy csapat sem. A 4. hely szerintem nagy előrelépés Magyarországnak, bár egy dobogós helyezést megérdemelt volna ez a mostani csapat. Az USA meglepetés-e a maga burger kultúrájával? Sokan Thomas Kellernek tudják be a helyezést. Szerintem csupán a sorosolás volt "szerencsétlen", az első nap voltak a legnagyobb vetélytársak és a vereseny elején nem is szokás magas pontokat osztani. (Mert mi van, ha jön jobb?) Másnap a kevésbé esélyes országok voltak, így az USA simán tudta hozni a formát! A skandináv országok pedig alapból nagyon jók, ebben a versenyben, illetve az utóbbi években trend diktálok is lettek a gasztronómiában. Mindent összevetve hatalmas élmény volt élőben megtapasztalni a Bocuse világát. Érdemes lesz várni a következő szériát!
Magyarország elrajtolt!
fókuszban Jókuti András
Vegán tál
Hústál
Eredményhirdetés
Legjobb poszter!