eszcajg

Gourmet Fesztivál 2016

2016. május 18. - Eszcajg

gourmet2016.pngAz idei évben is úgy indult az rendezvény mint tavaly, angolos időjárással. A csütörtöki és a pénteki látogatás kilőve, pedig érdekes programok voltak mindkét nap. Szombaton reggel még mindig esik, azon gondolkodtunk, hogy idén esetleg kimarad. 11.00 órakor elindultunk lesz ami lesz, nyitásra már ott leszünk! Megérkeztünk eső egyelőre sehol ! Szerencsére :)  Nem vettem előre jegyet, mert kétes volt a "jelenésem". Aki elővételben vásárolt az most nem járt szerncsével, hosszabb volt a sor, mintha a helyszínen veszi meg! Hahó szervezők, ha már nem olcsóbb a jegy elővételben akkor soronkívül engedjék be az embereket. A jegyek ára szerintem magas (4000Ft ) körül, amiért kapsz egy kupont (ami 2 bor- 1 pezsgőkóstoló , 1 borospohár az Electorlux sátorban), az első ezer választhat egy szendvicset, választható Jamie magazint. Mivel nem vagyok oda a borokért így kb. a kuponok közül csak a szenyóst tudtam felhasználni. Szerintem két fajta jegy kellene választható 1 italos, 1 ételes, ki mire kiváncsi arra válthatná be, vagy legyen olcsóbb 2500Ft körül. Felkészültem, bakancsban és esőkabátban mentem, belépéskor látszódtak a harc nyomai, ahol nem volt alapból betonozva ott műanyag szőnyeggel orvosolták a helyzetet, kisebb nagyobb sikerrel! 12.00 elvileg nyitás, de nem mindenhol lehetett még enni. Az első állomás a színpaddal szemben lévő Electorolux sátor volt, ahol az első 1000 kap kóstolót.

img_4642-1.jpg

Szezámosban szarvas sonka, lekvár, krémsajt volt, a mákosban füstölt pisztráng, marinált citruafélék, madársaláta. A szarvasos volt egyértelműen a jobb. A másikban nem igazán passzoltak az ízek. Előételnek elment.

Második megálló a Kistücsök volt, rég megszeretném őket látogatni az "igazi" étteremben, talán nyáron eljutok oda is. Gímszarvasborjú, balatonszemesi spárgával, tökmagkrémmel. A szarvas kicsit nyers volt olyannyira, hogy vágni sem lehetett, végül egy darab maradt is belőle. Valószínű annak köszönhető, hogy első vendégek voltunk. Tökmagkrém inkább borsó ízű volt, mint tökmag, a spárga tökéletes. 

img_4644-1.jpg

A harmadik kóstoló a szomszédból jött. Ikon Debrecen, debreceni páros, házi mustár, friss kenyér A kolbász igazi házi, nem az a mű amit már sajnos megszoktunk a boltok polcain. A mustár francia, magos , kiegészíti a kolbász pikáns ízét. A kenyér valóban házi, friss. 

img_4645-1.jpgKövetkezett a Gelarto Rosa. A fagyi az egyik kedvencem, szinte bármikor tudok enni. Volt is egy hasonló elképzelésű étterem koncepcióm, mint amit a Gelarto most kitalált. A fagyi nem csak édes lehet! Itt jött a nagy újítás. füstöltlazac - Philadelphia fagylalt, virágokkal és narancsfilével tarkított salátaágyon. Nekem tetszett, ecetet már nem tettem volna rá mert sok volt az íz, és a fagyi alá tettem volna még valami sós morzsát ami összefogja az olvadt fagyit.

img_4651-1.jpg

Közben a Zangio-nál megálltunk csokikat kóstolni. Ízesített csokikat lehetett különböző szalámikkal kóstolni, szinte mindet megkóstolok, de most a szalámik ( kolbászok) nem nyerték el a tetszésem, a csokit viszont megkóstoltam. Átlagos minőségű volt, nagyobb boltban simán lehet ilyen minőséget kapni.

img_4652-1.jpg

Következő egy érdekes sátor volt, Donum Terrae ecetekkel és olajokkal foglalkoznak. Maguk a termékek nem különösebben érdekeltek, mert többször kóstoltam már hasonló termékeket. Viszont a termékeből készült egy páros kacsaburger, egyszerű összetevőkből készült, de nagyon passzoltak az ízek. A kacsa húsa túl volt sütve.

 

img_4654-1.jpg

Idén a Rosenstein vendéglő rengetek jópofa ételt gondolt ki. A flódnit szivarformájúra alakította. A sóletet pedig „fél üveg sör”-ként tálalta. Az étel maga finom volt, a hús omlós, csak nagy darabokra volt vágva, csupán esztétikai szempontból nem volt teljes szerintem.

img_4655-1.jpg

Mezzo étterem következett, mostanában többször megfordultam az étterem környékén így felkeltette az érdeklődésem. Hamburgert már ettem, így a házias lecsó, szarvaskolbász-ra esett a választás. Egy jól elkészített lecsó volt.

img_4656-1.jpg

Macok Bisztróban már az elején néztük a marhanyakat, csak akkor még nem volt kész, így ide visszatértünk. Egri bikavéres marhanyak rozmaringos macokkal, vadas krémhabbal. Ötletes volt maga a hab!

img_4658-1.jpg

Ennyi evésre már inni is kell valamit, tavaly az Anyukám Mondta étteremnél lehetett házi málnaszörpöt inni, így idén is ez volt a választás. A kép szinte ugyanott készült, ahol tavaly! :D 

img_4657-1.jpg

Itt 15.00 óra környékén járva már újra látszódtak a felhők! És elkezdett csepegni az eső. A legjobb megoldás az volt, ha olyan étteremhez megyünk, ahol van sátor! Legközelebb a Costes és Costes Downtown étteremnél volt esővédő! Így ide szorultunk egy kis időre, egyébként is megszerettem volna kóstolni újra az étterem kínálatát, tavaly itt kezdtem, most talán az eső miatt itt fejezem be a fesztivált. Náluk is megtalálható a burger, mint szinte minden második boxban (az ország sztrítfúd lázban ég) Burgerekből már elegem, így a másik két fogást kóstoltam.

img_4660-1.jpgSzarvascarpaccio Magyar Alapanyagokkal

img_4659-1.jpgMeggyes Pite

Mire sorra kerültünk és megkóstoltunk mindent, már nagyon esett az eső így a desszert kóstoló majdnem "elmaradt" Célirányosan a Patakiékhoz mentünk. Néhány fagyiért zárásnak. Rengeteg különleges fagyival készültek a fesztiválra. Egy bazsalikomos ananász és egy korianderes meggy fagyival búcsúztattam az eseményt!

img_4661-1.jpg

Kifelé átvettük az "ajándék" poharakat és Jamie magazinokat. Jövőre remélem kellemesebb lesz az idő, és ha a jegyek ára nem változik viszek egy "ivós" csapatot is, hogy a kuponokat  fel tudjuk használni.  

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszcajg.blog.hu/api/trackback/id/tr488727908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása